2009. május 16., szombat

Egy kis mese

Mielőtt a bőrbe vágnék mindig elkészítem a  kívánt szandi papír makettjét. Próbára tökéletes és a pántok állását  is be lehet rajta lőni. Noha veszek méretet is a lábról, a későbbi ellenőrzéskor eddig még nem egyezett a levett méret ill. a próbán belőtt pántméret. Hogy miért?!

Na mindegy, remélem majd rájövök.

A mintát később tudom szabásmintaként is használni, így nem kell vele bíbelődni, csak ha javítani kell valamit. Mert az is előfordulhat, hogy az általam megrajzolt ív pl. nem jó, mert nem ott és olyan irányban áll, ahol tartaná is a lábat.

Hát ezért szerencse egyébként, hogy van alkalmam szandikat csinálni, mert nem kell hozzá kapta. Legalábbis nekem nem. Persze lehet, sőt gondolom én, hogy egy rendes cipész kaptára dolgozik, de ez így nekem egyszerűbb. 

Mert mi kell hozzá?

Mindössze egy türelmes megrendelő, aki hagyja, hogy a lábán matassak. :D (tulajdonképpen az ő lába tölti be a kapta szerepét)

Itt jut eszembe egyébként, hogy az elsőt ráadásul egy kedves vidéki lánynak készítettem. Soha nem találkoztunk, lemérte, elküldte a méreteit, majd postáztam neki a papír modellt. Ő beállította magának, bejelölte és visszaküldte. Nem mondom, volt benne rizikó, de jó lett!!!! Annyira örültem! És még jó tanáccsal is ellátott, szerinte legközelebb, mit hogy lehetne még jobbra. 

Nagyon-nagyon fontos nekem, hogy kapjak visszajelzést, akár néhány hét, hónap múlva is, legyen az szandi vagy babacipő, mert akkor tudom, hogy milyen, hogy vált be, mit javítsak a módszeremen.

Zárt cipő esetén sokkal macerásabb lenne, nagyságrendekkel nehezebb. Több mindenre kell figyelni, de ami a legfontosabb az a megfelelő kapta. Aminek méreteit tekintve meg kell egyezzen a láb megfelelő ponton mért méreteivel. Nyilvánvalóan luxus lenne, mindenkinek a saját lábára és a kívánt cipőformára kialakított kapta, de van ilyen is. Én már azzal is megelégednék, ha találnék egy olyan embert, aki ért a kaptafakészítéshez, és mondjuk egy adott 60 mm-es sarokmagasságú, lekerekített orrú, 38-as kaptát át tud alakítani a megfelelő méretre. Ezt egyébként úgy szokták, hogy vagy lereszelnek belőle, vagy felbőrözik (parafázzák) a megfelelő helyeken.

Ja és azt még nem mondtam, hogy kaptát beszerezni sem olyan egyszerű. Miért is lenne az!

De a cél az ez. :)

Majd, ha odáig jutok, hogy olyan ügyes leszek és zárt cipőkkel próbálkozom, akkor majd beszámolok, hogyisvanez.  :) Pár dolgot most is tudnék írni, de az olyan levegőbe beszélés lenne.

Annál a szandinál, amit most csinálok, picit már változtattam is az előzőhöz képest. Nevezetesen, hogy viaszolt cérnát használok a talp varrásához. Ez egy vastag cérna, amit jól átitattak viasszal. Nahát a tapintása nem kellemes, elmondhatom. Viszont egyben van és a viasz vízlepergető hatása is jótékonyan érvényesül a lyukakban.

Egyébként varrásmániás vagyok. Az a fixa ideám, hogy a ragasztott talpak, pántok előbb-utóbb (esetemben biztos előbb) szétjönnének.  Pedig be kell lássam a bóti cipők is ragasztva vannak és a Pálmatex elég erős ragasztó, de mégis. Úgyhogy én a pántokat is összevarrom a talp belsejében, biztos, ami biztos. :))

A viaszolt cérnáról csak még annyit akartam mondani, hogy nagyon meglepődtem, mert a tekercsen egy szép halvány drapp szín volt, varrva pedig- szerintem attól is, hogy meghúztam erősen (jelzem: meg kell)-valahogy a viasz opálos színe jött elő... :(  

Lehet, hogy ezt se jól használom?

11 megjegyzés:

Kricsár Annamária írta...

Ez nagyon érdekes volt, írjál még sok ilyen műhelytitkot!

Vívó-Aszódi Melinda írta...

Minden elismerésem, hogy végigolvastad! :)
Lehet menni alukálni! :))

Kricsár Annamária írta...

Ne félj, ha unalmas lett volna, nem olvasom el:)

Miaanya írta...

Én is végig olvastam, és ezt a bejegyzést is megmutatom majd anyunak (cipőfelsőrész készítőként dolgozott.........sok évig) Nagyon szeret nosztalgiázni a "régi szép idők"-ről :)
Egyébként nagypapám testvére cipész, 85 éves és biztos szívesen "mesélne" egy két dolgot:)

Fércművek írta...

Azt hiszem egy bejegyzésedet sem fogom kihagyni. Nagyon érdekel, amit csinálsz és le a kalappal!

Vívó-Aszódi Melinda írta...

Hááát lányok...örülök. :)

Miaanya: de jóóó! Így máris van szakmai olvasóm is! :) Szívesen veszek bármilyen tanácsot, akár e-mailben is. ;)

tyutyujka írta...

Valóban jó lett, ezt megerősíthetem. És rettenetesen igényes, nagyon szépen kidolgozott szandál. Na és nem utolsó sorban csak nekem van ilyen! A vidéki lány :)

Névtelen írta...

Én is nagyon izgatott vagyok, most, h műhelytitkok derülnek ki a szandimról!
Ez a szín a jó kis viaszos cérnával az enyim lesz!!!!
Teljesen egyetértek, a kézzel készített gondosságot semmilyen erős ragasztó nem pótolja...

Vívó-Aszódi Melinda írta...

Niki, Ildikó nagyon aranyosak vagytok!!! :)

Hajnalka Cserháti, Ojni írta...

Tök érdekes. Et a próbacsomag küldés nagyon tetszik! :))
Nagyon találékony vagy!

Vívó-Aszódi Melinda írta...

Köszi Ojni! :)))