2009. szeptember 11., péntek

Tegnap és ma és amúgy

A tegnapi nap kalandosan indult, ugyanis már másodjára mentettem ki a macskám karmai közül egy madárkát. Mondhatom, hogy szerencsére, de azért mindig nagy ijedemet okoz, mert a "drágám" rendszeresen behurcolja  a lakásba. Első alkalommal eléggé megsérülhetett szegényke, mert jobbára csak verdesett és ugrabugrált, de a végén a szárnyain távozott a lépcsőházon keresztül. Remélem felépül(t) a kalandból! Tegnap viszont egy viszonylag nagyobbacska, pettyes begyű madárka került a karmai közé, amit a kiáltozásaimra el is engedett. Az pedig röpködni kezdett a lakásban, egyszer centikre a fejemtől. Aztán egy sarokban megpihent. Aztán átlibbent a másik sarokba. Verdesett az ablaknál. Aztán felszállt az asztalra, előre ugrált a sarka felé, körülkémlelt, csippantott, majd felszállt, lebegett és a nyitott teraszajtón kirebbent. :)

Megsérült, mert hagyott néhány vércseppet .... és mást is maga után. De úgyis akartam, így hát a nap hátralevő része takarítással telt.  (nem végeztem)

Szerencsére ez a két kismadár túlélte a Csúzlival való találkozást, de egyszer már a másik ejtett áldozatot...a teraszon találtuk meg... :((( 

(otthon Anyukámnál két (amúgy tündérédes) szálkás tacsiféle tartja rettegésben a kert lakóit, nem egy áldozatot szedtek már, legutóbb Anyum egyik tyúkocskáját :(( )

Ilyen kis tündérek voltak másfél éve

Szóval a háziállataink valóságos fenevadak. Felétek is történnek ilyenek?

Ma viszont sorsoltam, eredmény amott. Gratulálok a szerencséseknek! :))

Amúgy csináltam nemrég egy kalaposgombás kiscipőt, csak azért nem tettem még képet fel róla, mert kicsit szűknek bizonyult, így most várunk, tágul-e. Remélem, igen! De majd megmutatom.

Meg gondolkodom, agyalok, lassan úgy érzem, becsavarodok. ;)))

Szép estét Nektek! :)

6 megjegyzés:

Fércművek írta...

Na kiváncsi leszek, mert a bácsinál dekkol egy gombás táskám. :)))

Hoyacarnosa írta...

Az én macskám is nagy vadász. Utánozza a madarak hangját és úgy tesz mintha nem is venné észre őket... aztán egyszer csak lecsap..
Hát ez van, sajnálom őket, de valóban igazi vadászok ezek az állatok :)
És azért persze nem olyan rengeteg madarat fog meg, hiszen etetve van :)
Legutóbb egy egeret fogattam meg a macskámmal úgy, hogy felemeltem egy gerendához, amit egyébként soha nem ért volna el és mindig csak nézegette, hogy ott bizony egér van és úgy de úgy felmenne valahogy és elkapná. Így hogy összefogtunk, nagyon jól sikerült neki.

Vívó-Aszódi Melinda írta...

Ez aranyos! :)
Én is emeltem már fel a cicust, mert berepült egy nagy lepke, de elvétette... :))

És az enyémek is esznek!!!! :D

Igaz, ezután az eset után, vettem egy kiló csirkenyakat! Már rég terveztem, hogy átállok a konzervkajáról, valami normálisra, ...eljött az ideje. Persze naaaagyon bejön nekik! És nem utolsó sorban sokkal olcsóbb, és tudom is, hogy miből van. :)

De a kutyoknál? Normális ez a nagy vadász szenvedély??? (gondolom kutyafüggő egyébként, anyum épp azért akart olyan kutyust, amelyik vadász is, mert 2 szomszéd telek is lakatlan, nagy gaz és lom...sose lehet tudni, az ilyen helyekre szívesen költöznek patkányok)
Az a két mamlasz kutya a madarat, egeret, de még a sünt is elkapja...Kész horror, ami otthon van...
(...na jó azért nem annyira)...

ja és persze a gyönyörű kertet is ledirimbolták, konkrétan ott tartunk, hogy 3-4 tuját ki kell szedni, mert ahogy ugráltak a verebek után, - akik a fa koronájában csipogtak csapatostól -, lekaparták a kérgét teljesen, és szegény fák kiszáradtak....

:(( Neveletlen imádnivaló jószágok!! :))))
A terem búráját!

Vacskamati írta...

Tök jó neve van a macskádnak! :) Ha nem szereted, hogy fogdossa a madarakat (én se szeretném a helyedben...), tehetsz a nyakára csengettyűt, az elég figyelmeztetés a kis csiripeknek... Persze az épp repülni tanuló fiókáknak sajna, így sincs sok esélye, de azért mégis valami...

Tüneményesek ezek a kutyusok! :D

Vívó-Aszódi Melinda írta...

Elméletileg jó ötlet a csengettyű, csak attól tartok,-lévén egyébként gyáva macsek,-szegény jobban megijedne és nem tudná mire vélni, honnan is jön ez a hang. :))
Tényleg néha nagyon bután tud viselkedni...:D

Hoyacarnosa írta...

Szegény cicának egy átok lenne ha nem tudna csendben settenkedni.. :(