Beszámoló

Nem akarom túl hosszúra nyújtani, de ki tudja, mi lesz belőle. :) (hosszú lett) 

Nagyon szuper 11 napot töltöttünk Angliában, mégpedig Dél-Angliában, ami a hamísítatlan vidéki Anglia. Pont azt nyújtotta, amire vágytam. A barátom húga él itt, ő látott vendégül minket erre az időre.  

Szinte végig gyönyörű időnk volt, napsütéssel, egy-két nap volt csak felhős, eső szinte semmi. :))
Lewes (ejtsd: luis), a kisváros, ahol voltunk, egy igazi kis dél-angliai gyöngyszem, egy középkori városka, sok megmaradt 15-16 sz-i házzal, várral, kolostor rommal, sörfőzdével, tele élettel, hangulatos boltokkal, gyönyörű dombokkal, barikkal...és mindez kb. 20 percre a tengertől. (kocsival vagy busszal)

Minden utcácska tartogatott valamit, hol egy szép épületet, hol egy érdekes ajtót, hol egy ablakba kitett mulatságos tárgyat. Rengeteget fényképeztem, többek között bejárati ajtókat. :) Nekem nagyon fura, hogy az utcáról közvetlenül nyílnak ezek a színes ajtók a lakásba. Viszont két egyformát nem találtunk. A szinek, a kopogtatók és házszámtáblák elképesztő variációját képzeljétek el. Nagyon imádtam.
A városka tipográfiailag is kifogástalan volt. ( pedig általában nem figyelem) Gyönyörű betűtípust használtak mindenhez.  

Hát, nem tudom, mennyire lehet képzelni....de inkább néhány kép róla:






Tengernél többször is voltunk, még nem láttam, úgyhogy nagy élmény volt. Főleg, hogy a hűvösebb verzióját láttam. Szél, hullámok, kavicsos part...hmmmm! :) Majd 4 kg kavicsot és kagylót gyűjtöttünk és még haza is hoztuk! :)) Abból, amit láttunk, a legjobban a Seven Sisters nevű hely tetszett, amely 7 "krétahegyet" jelöl. Vicces, hogy ebből a máló anyagból egymásra rétegződve kovakővel nagy falak képződnek. Ez olykor bizony le is omlik, a tetején több repedést is láttunk. 





A másik érdekes tengerparti város Hastings volt. Szintén van egy nagy területű romvára, ahonnan valóban gyönyörű kilátás nyílik a tengerre. 1066-ban itt (illetve kicsit feljebb) vesztettek csatát az angolszászok a Hódító Vilmos vezette normannokkal szemben.
Nagyon helyes óváros része van, rengeteg, egymást érő antikossal és zsibárussal.





És persze voltunk Londonban is. Kb. másfél óra vonattal. (nagyon jók a vonatok, és lehet nagyon kedvező áron napi jegyet venni, amivel egy bizonyos déli vonattársasággal elég nagy régiót be lehet járni. Persze mi fér bele egy napba?)
London naaagy, sok emberrel, de sokkal rosszabbra számítottam. Persze csak a központi részen voltunk kb. a Notting Hilltől a Tower-ig. Két napot szántunk rá, ami édeskevés, ráadásul első nap csak gyalog mozgolódtunk, - amit én sokkal jobban is élveztem, hiszen így elkerülhettük a forgalmas utcákat. 

Ééééés??? Mi történt még? Mi az a szinte hihetetlen dolog, amit emlegettem? ;) 
Óóóó, hol is kezdjem? Londonban történt. Holmáshol? Könyvesboltban voltunk, mindenképpen szerettem volna cipős témájú könyveket, amiket itthon hiába keresek. Ott másfél polcnyit találtam. A kasszánál mondta a srác, hogy az egyik szomszédos utcában számos cipőkészítő van. ( hozzáteszem, nem beszélni kicsi angol, és aki arra számít, hogy valamiféle tanulási, netán munkalehetőség szele érintett meg, azt ki kell ábrándítsam ) 
Hmm. Jól hangzott. Mivel itthon a kaptafa beszerzési gondok a legsúlyosabbak (nekem legalábbis), reménykedtem, hátha találunk egy-két használaton kívüli kaptát, vagy címet. Nna itt már közelít a dolog, de azért ennyire nem egyszerű. 
Itthon még a fősuli alatt megvettem Vass László könyvét a klasszikus férficipőről. Gyönyörű képekkel, és a nagyobb európai műhelyek rövid bemutatásával. Így aztán tudtam, hogy Londonban a Lobb név, a Valami. Őszintén szólva már elfelejtettem, mit is olvastam akkor róla, de nem is baj, mert ha emlékszem rá, tuti nem merek benyitni az üzletbe. Ugyanis a St. James utcában megtaláltuk őket, és némi hezitálás után, hogy megkérdezzük, ugyan nem volna-e ötletük, honnét szerzhetnénk, illetve az esélytelenek nyugalmával, meg a mikor, ha nem most, és amúgy is mit veszíthetünk, de legalább látjuk gondolatával, bementünk. 

Kicsit félhomályos, antik hangulatú, barna, fa vitrines helységben találtuk magunkat. Régi, fényes bőr támlás székek, és az üvegek mögött, fényesre suvickolt szépséges cipők, régről. Mint egy múzeum. Lenyűgöző volt. Megállapítottuk, hogy a műhely is itt van, a helység egyik felében, ugyanis dolgoztak, alapanyagokat láttam, és mindenféle dolgot, ami inkább egy műhelybe illik, és nem egy ilyen impozáns üzletbe. Megkérdeztük, körülnézhettünk. :) Majd jött egy hosszú rasztás hajú fazon, és megkérdezte, segíthet-e. Na erre előálltunk az őrült kérdésünkkel, és kaptunk egy telefonszámot! Körbevezetett a műhelyben, a pincében. A Lobb olyannyira Anglia, sőt a világ egyik legnagyobb cipészete, hogy a szemem láttára szedte elő egy szekrényből, Frank Sinatra, Jackie Kennedy Onassys, Lady Diana kaptafáit. Láttam a hatalmas, több ezer kaptát őrző raktárat, megnézhettem, hogyan dolgoznak. Mit mondjak, szédülten fordultam ki a végén az utcára.

Itthon aztán utánanéztem, mit is ír róla Vass László könyve.

Ezt: "...John Lobb... 1829-ben született. Mesterségbeli tudását számos díjjal ismerték el nemzetközi kiállításokon Viktória királynő uralkodásának idején. 1863-ban királyi tanúsítványt kapott, mely szerint Edward herceg udvari cipésze. ... A műhely továbbra is az angol királyi család szállítója, a londoni üzlet bejárata felett látható három címer arról tanúskodik, hogy Lobb készíti Őfensége II. Erzsébet, az edinburgh-i herceg és a trónörökös, walesi herceg lábbelijeit. ..."

Szóval jobb helyre nem is mehettünk volna! :))

Tudjátok, fura, mert soha nem gondoltam volna, hogy bármi közöm lesz a cipőkhöz, azon kívül, hogy viselem őket. Nem voltam, vagyok cipőmániás, olyan értelemben, hogy rengeteg párat őriznék  a szekrényben, és korábban nem is érdekelt. De ha a fősulin nem kezdem el a bőr szakot is, akkor nagy valószínűséggel sosem hallok Attalai Zitáról és sosem tudok más szemmel nézni erre a tárgyra. Azóta viszont vonz, még én sem értem, hogy miért...  De mindegy is, ha ilyen helyekre keveredek.