2010. november 24., szerda

Csináld magad!

:) Na jó. A néhány posttal ezelőtti szőrmikés csizmákra vonatkozó kérdésem, amolyan alibi kérdés volt. Sejtettem én, hogy ez lesz a végeredmény, és igen, a hozzászólásokból mindössze, ha jól emlékszem 5-en voltak, akiknek tetszik ez a fajta lábbeli és viselnék is szívesen.
Igazából nem tudom, hogy alakult ki ez a nagy ellenszenv iránta, legalábbis itthon, mindenesetre eléggé a gáz, gagyi, ciki kategóriába esik. Mondjuk a Deichmannos felhozatalt látva nem csodálkozom rajta.
Amúgy még a 2010-es őszi-téli trendek között is ott van, annak ellenére, hogy már legalább 5.(?) éve betört a köztudatba, és eléggé megosztó is.

Igen, talán praktikátlan, hiszen sárban, hóban, latyakban, amikor is rendeltetésszerűen használni kellene, kétszer is meggondolja az ember, megéri-e, hogy ázott chewbacca-ként nézzen ki a nap végére.
Azt, hogy valódi szőrméből csinálnák-e őket eléggé kétlem (bár ennyire naiv azért nem vagyok, biztos van példa az ellenkezőjére is), mindenesetre lassan kövezés jár a nemes állati szőrmék bármilyen jellegű felhasználásáért, szóval ki kockáztatna...? A fogyasztói társadalomhoz aztán a kínai szupergyárak futószalagjain előállított, lebutított, ultra középszerű verzió jutott ki. Pedig az extra szőrös, cafrangos, itt lógós-ott lógós, megkötős, körbetekerős verzió szerintem sokkal belevalóbb.

Töredelmesen bevallom hát, hogy nekem bejövősek az ilyen szőrmókok, olyannyira, hogy tavaly kreáltam is magamnak egyet.
Íme, én és a szőrmókom:



Ez ugyan szintén az olyan egyszerű, mint egy pofon kategória, de kipróbáltam, működik és fejleszthető.
És hogy hol a turpisság? Mert persze, hogy van. Különben miért adtam volna ezt a címet?
Ott, hogy ezt, sőt különbet Te is készíthetsz magadnak könnyedén.
Csak fogj egy csizmát, vegyél neked tetsző műszőrmét, és alkoss!
Én a csizmám szárméretének megfelelő téglalapot szabtam, tetejére bőrből gumiházat, oldalába tépőzárat varrtam, és feldobtam egy színes, virágos bőrpánttal. Teljesen instant. :))
Viszont levehető, mosható, könnyen tárolható, és nem utolsó sorban 2 in 1, ami meg tök jó. :)

Szóval mindenkit megnyugtatok, hogy nem kezdek szőrös csizma tömegtermelésbe, ízlést sem akarok formálni, csak támadt egy ötletem, ami lehet, hogy másnak is bejön. :)

Szép estét mindenkinek!

9 megjegyzés:

girzs írta...

Vagány vagy!
De gol vesz az ember egy darab műszörmét? Én még sosem láttam.

Vívó-Aszódi Melinda írta...

:) Méteráru boltokban általában kapható méterre.

Ledeczki Anna írta...

Hú de jó kép:) Akkor találkozunk:)

Aranyalma írta...

Hogy bejön-e? De még mennyire! :)Köszi az ötletet! Nekem nem a hagyományos műszőrmém van itthon, hanem a kecskeszőr hatású (ami szerintem még izgalmasabb),de legalább el tudom mondani, hogy VAN!!!

Vacskamati írta...

Baromira jó! A pink bőrpánttól meg annyira egyedi, hogy bármelyik kifutón megállná a helyét. :D

Én épp akartam írni az előző postodhoz, aki sárban, latyakban mászkál, annak a 10 cm-es tűsarkú sem bejövős, aki meg autóból ki és be, annak meg stílusához illően mindkettő jó. Nekem nem bokáig szőrmés, csak széles szőrmeszegélyes verzióm van (és igen, pontosan 5 éve, mégsem unom.. :)); hiába van valódi marhabőrből, valódi gyapjú béléssel, a szőrme akkor is mű rajta. Ha jó minőségű, szerintem nem gáz..
Ha végre megtalálom az ideális magasszárú csizmámat, viszem hozzá az ötleted.. persze, ha addig még divat marad ez a fazon.. ;) (Idén nagy pocakkal nem hinném, hogy beújítok egy magassarkúra.. :P)

A kecskeszőr-utánzat szerintem is baromi jól néz ki.
Plusz ötlet: turikban az ember egész műszőrme bundákat tud kifogni pár ezer forintért; abból kijön néhány lábszárvédő, de még téli díszpárna is! :)

Vívó-Aszódi Melinda írta...

Köszi, szívesen, és örülök, hogyha hasznát veszitek! :)

Vacskamati: Gratulálok a babához! :))

Bodros írta...

Nagyon tetszik, nekem is van szőrös csizmim és nagyon szeretem:))

Hoyacarnosa írta...

Ez igen! :)

Most már csak annyit kérdeznék, hogy ha nekem van egy csodálatosan szép, igazi irha, szőrmés kabátom, ami a nagy hidegben abszolút praktikus is, utálni fognak érte? :)
(Nem az irigységre gondolok, hanem az állatkákra..)
Mert őszintén, nagyon ritkán veszem fel, pl. ezért is, meg azért is, mert nem való hétköznapokra.
Szerinted? :)

Vívó-Aszódi Melinda írta...

Szerintem hordd bátran!
Hidd el, senki nem fog megbotránkozni, viszont irigykedni,... na azt lehet. :)